Chapter 15. - Nem tudtam, hogy magával hozza!

Sziasztok édeseim!:) Hogy telik a nyaratok? Nekem unalmasan, habár az iskola egy cseppet sem hiányzik.

Holnap jön ki a Best Song Ever videoklipje, én személy szerint már nagyon-nagyon várom! ( a dalcímre kattinva megtudjátok hallgatni a számot - szerk. megjegyzés). Köszönöm szépen a sok dicséretet és a rengeteg blog megtekintést, ami már kis híján 1800. Nagyon hálás vagyok nektek!:)

Na ennyi is lenne a napi ész-osztásom, nem is váratlak tovább benneteket! PusziPacsiÖlelés: xx

~Anne Norina Joiner~

- Sziasztok, remélem nem zavarok! – vihogott, mint egy cicababa, és ha ez még nem lett volna elég, csavargatni kezdte a haját. Hát persze, hiszen mellettem volt Harry. A lányokkal egymásra néztük, és csupán szemkontaktussal megvitattuk egymással, hogy de, igen.

- Nem dehogy, gyertek be! – mondta Liam, akinek látszólag nagyon is leesett az előbbi jelenet helyzete.

Annyira szeretem ilyenkor Liamet, mert zseniálisan átlátja a helyzetet, és nagyon jó emberismerő.

- Ö… Evy, gyere csak egy kicsit! – húzta félre húga legjobb barátnőjét és engem Lottie.

- Nicky mit keres itt? – kérdezte a tizennégy éves lány.

- Ott volt nálunk, mikor Fizz felhívott, megkérdeztem, hogy szeretne-e jönni, és ő igent mondott. Miért, baj? – ijedt meg egy kicsit Evy, remélve, hogy nem tett rosszat. Ránéztem Lottie-ra, és fejemet alig láthatóan megráztam.

- Nem. Nem baj. – mosolygott a nálánál egy évvel fiatalabb lányra, s miután az elment Fizzy-hez, kicsit távolabb húzott engem.

- Ne haragudj, nem tudtam, hogy magával hozza, ha tudtam volna, hogy ez lesz, Gregéket sem hívom meg. – szabadkozott.

- Nem a te hibád, nyugi. Majd valahogy elviselem. – vontam vállat keserűen mosolyogva.

- És Harry is csak elviseli. Nézd! – mutatott óvatosan a göndörke felé, aki azzal, volt elfoglalva, hogy diszkréten minél távolabb húzódjon a neki csacsogó, olcsó szőkenőt játszó Nickytől, miközben műmosolyt ölt az arcára, csakhogy a lány ne vegye észre, hogy egyre távolabb kerül kedvencétől.

Lottie-val egymásra néztünk és e képet látva elnevettük magunkat.

- Na, gyere! – szorította meg a kezem Lott, majd mosolyogva leültünk a többiek mellé.

- Szóval, Nina neked ki a kedvenced a One Direction-ből? – nyávogta el nekem a kérdését Nicky.

- Hát… igazából Louis, de mindenkit nagyon szeretek – motyogtam zavartan.

- Ó, ez aranyos. Nekem Harry. – nézett szempilláit rebegtetve a tőle körülbelül már egy méterre ülő göndör hajú énekesre. Kár, hogy ez a szempilla rebegtetés csak a bugyuta tinifilmekben néz ki jól, ám a valóságban észveszejtően röhejes.

- Khm… Nins, beszélhetnénk egy kicsit? … Kérlek! – nézett rám Hazza. Bólintottam, majd hagytam, hogy a fiú bevezessen a konyhába, és gondosan bezárja az ajtót, habár azt nem tudom minek.

- Ez a lány egyszerűen… - kezdte, de itt elakadt a szava.

- Szörnyű? – mondtam ki hangosan, amit gondolt. Sóhajtva bólintott.

- Őt nem hívtuk meg, csak Evyt, nem tudtuk, hogy magával hozza. Ne haragudj! De a jó hír, hogy te vagy a kedvence… - néztem bizonytalanul, mosolyogva az előttem álló fiúra, aki egy fejjel magasabb volt nálam.

Felnevetett, és közelebb jött hozzám. Felém tornyosult, szemeivel engem fürkészett. A gyomromban ismét életre keltek régi barátaim, a pillangók, s vad táncot lejtve várták a szívrohamot, ami engem kerülgetett.

A két smaragdzöld drágakő lejjebb vándorolt, ajkaimmal szemezett. Forró leheletét éreztem az arcomon, megcsapott kölniének illata. Torkomban dübörgő szívvel, s a fülemben zúgó vérrel vártam a halálra, ami e fiú miatt fog bekövetkezni.

Egyik keze csípőmre vándorolt, úgy húzott magához még közelebb. A másik keze végigsimított a bal karomon, kézfejemnél megállt, majd lassan összekulcsolta ujjainkat. Érintése nyomán libabőrös lettem. Jobb karomat felemeltem, s megsimítottam göndör tincseit, majd beletúrtam. Felsóhajtott. Már világossá vált számomra, hogy Harry imádja, ha játszanak a hajával. Elengedte a kezem, s arcomhoz nyúlt, én pedig szabad kezemmel átkaroltam a nyakát. Még közelebb húzott magához, olyannyira, hogy ajkaink már érintették egymást.

- Meg akarlak csókolni. – suttogta, miközben végigsimított arcom egyik felén a hüvelykujjával.

- Tedd meg! – suttogtam vissza. Ajkai rohamosan közeledtek, míg végül összeértek, s egy örökkévalóságnak tűnő idő után Harry mozgatni kezdte övéit. A gyomromban pillangóbarátaim vagy elájultak, vagy vadul verdestek szárnyaikkal, s meghozták nekem azt a fajta bizsergést, amire minden lány vágyik az életében egy csóknál. Tökéletes volt. Viszonoztam a csókot, s közben beletúrtam Harry göndör hajába, mire ő belenyögött a csókunkba, s még jobban magához ölelt, miközben szánk tevékenysége nem állt meg egy pillanatra sem. Végül levegő hiányában váltunk el egymástól. Harry még mindig karjaiban tartott és engem fürkészett. Elmosolyodtam, mire ő is, és újból összekulcsolta ujjainkat.

- Ki kéne mennünk már. A többiek biztos aggódnak. – mondtam még mindig nehezen lélegezve.

Bólintott, majd adott a számra egy puszit, és együtt a nappali felé vettük az irányt.

Mikor kiértünk, mindenki ránk nézett, majd összefonódott ujjainkra. Nekem esett le kettőnk közül először, hogy mit bámulnak, ezért égővörös arccal villámgyorsan kikaptam a kezem Harryé közül, majd zavartam leültem Marie mellé.

Mindenki Harryt meg engem kémlelte, a többség mosolyogva, mintha tudnák, mi történt odabent, ám mikor Nicky-re pillantottam, nem láttam a szemében mást, mint dühöt, haragot és villámokat. Ha szemmel ölni lehetne, én már biztosan halott lennénk. Szemeiből azt olvastam ki, hogy „ezt még nagyon megbánod”, majd magára öltött egy műmosolyt, és a csendet megtörve tovább csacsogott Harrynek. Niallre néztem, aki szomorúan engem bámult. Nem volt az arcán, sem a szemében megvetés, düh vagy bármiféle jel arra, hogy haragudna rám, vagy ránk, csak szomorúság, mérhetetlen fájdalom és… szerelem? Lehetséges volna, hogy néhány másodpercre szerelmet láttam megvillanni tekintetében? Nyeltem egyet. Nagyon rossz volt őt így látni. Soha senkinek nem kívánom ezt az érzést. De mégis mit kéne tennem? Hiszen nincs semmi közünk egymáshoz. Elkaptam a fejem, és kissé megugrottam, amikor meghallottam a Rock me-t max hangerőn szólni, és mindenki rám meredt. Már Louis eső szólójánál járt a dal, mikor leesett, hogy nekem csörög a telefonom. Gyorsan felpattantam, az ebédlőasztalhoz siettem, felvettem, majd felviharzottam az egyik vendégszobába, hogy normálisan tudjak beszélni anyuval.

Körülbelül negyed óra múlva már mosolyogva mentem vissza a nappaliba. Megint feltöltődtem anyu és Diana hangjától, és magától a tudattól, hogy minden rendben velük.

- Ninaa! Épp jókor! Spongyabob! – kacagott Daisy a tévére mutatva. Olyan aranyos volt…J

- Oké, mindjárt jövök én is nézni. Nem tudjátok, merre van Harry? – fordultam a többiekhez.

- A konyhában Nicky-vel. – vont vállat Lottie. Nagyot nyeltem. Úgy látszik, a legidősebb Tomlinson-lány is felfogta, amit az előbb mondott, mert arcán döbbenet, és megvilágosodás suhant végig, majd villámgyorsan felpattant Eleanorral együtt, és mindhárman berohantunk a konyhába. De ami ott fogadott, azt nem lehet csak úgy elfelejteni…