Élek még!

Drága olvasók!
Gondoltam két és fél hónap után idetolom a pofám, hogy adjak magamról valami életjelet.
Nem tudok mit írni, csak azt, hogy őszintén nagyon sajnálom.
Egyszerűen annyira elfogyott az ihletem, minden tekintetben, hogy hiába akarok, nem tudok írni.
Sajnálom, hogy csalódnotok kellett bennem. Higgyétek el, nem így akartam csinálni.
VISZONT! Nagyon szépen köszönöm, hogy még így is ennyire mellettem álltok, támogattok.
Csodálatosak vagytok! Köszönöm a rengeteg oldalmegtekintést.
Tudom, hogy valószínűleg már elegetek van abból, hogy állandóan csak ígérgetek, de most már mindjárt itt a félévzárás, a tovább tanulási téma lecseng, én pedig összekapom magam, és összevarázsolok nektek pár fejezetet.
Mégegyszer sajnálom.
Szeretlek titeket.
Puszi.
~Anne Norina Joiner~ xx
Ui: Boldog újévet minden kedves olvasónak!:))

Chapter 18. - A rockkoncert

Drága olvasóim!:)
Visszatértem! Nem győzök tőletek bocsánatot kérni, amiért majdnem két hónapja nem volt rész, de (és akkor most jönnek a kifogások) 1.) mivel nyolcadikos vagyok, most a továbbtanulásra kell koncentrálnom, 2.) nem volt ihletem, és 3.) családi gondok. De most itt vagyok, frissen, üdén, új fejezettel, és innentől kezdve minden héten lesz új fejezet (remélem). Hihetetlenek vagytok, nagyon hálás vagyok a rengeteg, (szám szerint 2950) megtekintésért, és, hogy türelmesek voltatok. #iloveyouall #ilovemyreaders #thankyou #imback. Ja és afejezetről annyit, hogy Peternek lesz még nagyobb szerepe is a történetben;).
Jó olvasást!
Ölel: ~Anne Norina Joiner~ xx

Reggelre virradva hatalmasakat ásítva keltem ki az ágyból, bár az óra még csak fél nyolcat mutatott, nem bírtam tovább aludni, ezért lementem a konyhába.

Öntöttem magamnak friss narancslevet, majd eldöntöttem, hogy reggelire nutellás pirítóst csinálok.

Ezt se sokan tudják rólam, de egy nap akár két üveg nutellát is képes vagyok megenni, annyira szeretem, ezért kiskoromban anyu mindig elrejtette előlem és csak hetente két alkalommal adott, de akkor sem túl sokat. Ha eszem belőle, egyszerűen nem tudok leállni vele, túlságosan finom.

Észjárásom közben elővettem a kenyeret, s két szeletet betettem a kenyérpirítóban, majd vissza akartam tenni a szekrényre, de egy hang megszólalt mögöttem.
- Ne tedd el, én is kérek! – szólt kedves hangján, viszont én annyira megijedtem, hogy ugrottam egyet és majdnem fel is sikítottam.
- Eleanor! A szívbajt hoztad rám! – tettem a szívemre a kezem, miután megfordultam.
- Ne haragudj! – kuncogott, majd megölelt.

Reggeli közben minden féléről beszélgettünk, és valahogy most sem bírtam magamban tartanom az érzéseimet, mert miután megkérdezte, hogy mit beszélgettem tegnap Niallel, én kitálaltam neki mindent. Igen, MINDENT, csupa nagybetűvel. Még a csókot is, és, hogy ha nem térek észhez, talán csóknál több is történt volna köztünk.

- Oké, figyelj! Én nem tudom, hogy mi van a fejedben, de nagyon remélem, hogy hamar döntesz. Én mindent megteszek, hogy segítsek, de neked kell választani a két fiú között. Hallgass a szívedre. A lányok egyébként tudják? – szólalt meg eszmecserém után.
- Hát, ha a lányokon Lottie-t, Emmát, Mariet és Lolát érted, akkor a válaszom nem. Perrie és te tudjátok egyedül. – mosolyogtam rá szomorkásan.
- Figyi, Danielle a legjobb köztünk szívügyekben, mert ő közülünk a legidősebb, ergo, neki van a legtöbb tapasztalata pasik terén, plusz még okos is, tud tanácsokat adni, szóval, ha rám hallgatsz, neki elmondod. Lottie-ék pedig… hm… ezt te érzed. Amit jónak találsz. Ha akarod, elmondod, ha nem, akkor nem, ezt rád bízom. – mondta El, majd nyomott egy puszit az arcomra, és visszament az emeletre, engem pedig otthagyott a gondolataimmal. Azt hiszem igaza van. Mindenben.

~~~.~~~

Mivel mégiscsak egy rock koncertre megyünk, megadtam a módját és egy hozzám egyébként távolabb álló szettet választottam mára.

Úgy beszéltük meg a lányokkal, hogy elmegyünk a Direction-villába, és onnan indulunk Lolita, Greg, Ed és Ryan társaságában.

Lottie, Emm, Marie, Louis, Eleanor és én tehát elindultunk a fiúkhoz. Fizzy ma Evy-nél fog dekkolni, az ikrek pedig kirándulni mennek az egyik barátnőjükkel és a családjával.

Pár perc múlva már egyesével estünk be a csodaház ajtaján.
- Gyerekek! Megjöttünk! – kiáltotta el magát Louis.
Mivel nem kaptunk választ, úgy saccoltuk, hogy a kertben lesznek. Sejtésünk be is igazolódott.
Mindenkit körbeölelgettem, már csak két fiú hiányzott, de ők nem voltak kint.

Már épp rá akartam kérdezni a többieknél, mikor egy kéz befogta a szememet hátulról. A hirtelen jött érintéstől felsikítottam. Az illető azonnal elvette a „zavaró tényezőt” a látószervemről, majd maga elé fordított.
Harry gyönyörű zöld szemeivel találtam szembe magam, miközben keze végigsimított az arcomon.
- Ne haragudj szépségem! – kért bocsánatot. Még mindig heves szívveréssel ráztam meg a fejem. Közelebb hajolt, és megcsókolt. Szerveimre ismételten drogként hatott a mozdulat, a gyomrom életre kelt.

Pár másodperc múlva elválltunk egymástól, ujjainkat összekulcsolva vezetett oda az akkora már társalgó társasághoz. Leültünk. Szemeimmel Niallt kerestem, akit Marie mellett meg is találtam gitárral a kezében.
Halványan rámosolyogtam, mire viszonozta és aprót biccentett, szemeivel egy „minden rendbent” üzent. Megkönnyebbülten hunytam le a szemeim, s mosolyogva elegyedtem szóba a velem szemben ülő Danielle-lel.

~~~.~~~

Egy óra múlva már Lolával, Ryannel, Eddel és Greggel a parkba tartottunk, ahol a város fiataljai gyűltek össze egy koncert erejéig.

Kicsit lemaradtam az úton, s elmerültem a magam kis világában. Pár perc múlva azt vettem észre, hogy Ed sétál mellém.
- Mi van, tündérlány? – kérdezte mosolyogva. Igen, rászokott, hogy tündérlánynak hív. Nem tudom, honnan jött neki ez a név, vagy miért hív így, de mindenesetre tetszik.
- Semmi különös Edy. – mosolyogtam vissza.
Persze őt nem lehet átverni. Sóhajtottam egyet.
- Oké-oké. Ugye összejöttünk Harryvel, - kezdtem bele, mire bólintott. – de az a helyzet, hogy tetszik egy másik fiú is, és neki is én. – mondtam feszülten, az ajkamat harapdálva.
Megállt, szemöldökét felhúzva meredt rám, majd újra elindult.
- Ismerem?
- Igen, de…
- Héj, Ed! – szólt közbe Lottie, megkímélve engem a kínos társalgástól.

Szöszi barátnőm egy csapat feketébe öltözött fiú felé mutatott, akik a színpad mögött dekkoltak, és beszélgettek, valamint egyikük hangolta az elektromos gitárját, a többi hangszer pedig már a színpadon volt. Gondolom ők lehettek a „banda”. Körbenéztem. A színpad előtt már jó pár tini várakozott, pedig a koncert kezdetéig még bőven hátravan húsz perc.

- Csúcs, Benék már itt vannak. – vigyorgott Ryan.
- Gyertek, bemutatlak titeket! – szólt Ed, majd mikor indultam volna a többiek után, megfogta a karomat, és visszahúzott magához.
- Ezt a beszélgetést még nem fejeztük be, tündérlány! – mosolygott, de mosolya ellenére tudtam, komolyan mondta. Bólintottam, majd elindultam vele a társaság felé.

- Heló srácok! – pacsizott le a négy fiúval. Mind a négy emo-punk-rock keverék volt.
- Haver már igazán bemutathatnál ezeknek a szép lányoknak. – bokszolt bele az egyik srác Ed karjába vigyorogva.
- Hát, jól van. Lolát már ismeritek. – mosolygott, miközben büszkén nyomott egy puszit barátnője homlokára. Annyira aranyosak együtt!

Először Lottiet mutatta be.
- Ő itt Marie Campbell – mutatott aztán Mayre, aki csak egy mosollyal és egy biccentéssel jelezte a fiú igazát.
- Ez a szöszi Emma Thompson. – vigyorgott Emmre, aki mosolyogva benyögött egy helót.
- Ő pedig Nina Eversound. – mondta végül Ed, én pedig esetlenül körbeintettem.
- Király. Én Ben West vagyok, az énekes, – mutatkozott be az a fiú, aki az előbb ösztönözte Edet a bemutatásunkra. – ő Gabe Smith, a basszusgitáros, - mutatott Ben egy piercinges, raszta hajú srácra. – ez itt Nick, a gitáros – ő egy szőke vállig érő hajú – megjegyzem, elég helyes – fiú volt, - és ő pedig Peter Kroes, a dobos. – mutatta be végül az utolsó bandatagot, egyben a leghelyesebbet is.

Barna, lenőtt haja volt, kék szemei pedig úgy csillogtak, hogy a környéken a legtöbb lányt egyetlen pillantásával levette a lábáról.
Térdig érő farmer gatyát viselt, és egy fekete trikót, valamint lábbelinek egy fekete Nike sportcipőt választott. Bal karján egy tetoválás virított, ami egy oroszlánt ábrázolt, jobb karján pedig egy kereszt és egy – azt hiszem francia – idézet díszelgett. Igazi, vérbeli zenész! Kicsit elbambultam a tanulmányozása közben, mert pimaszul elmosolyodott. Szép a mosolya!
- Gyere Nins! Mindjárt kezdődik a koncert! – bökött oldalba Ryan, majd megindultunk a barátaink felé a színpad elejéhez.

Csupán öt percet kellett várni, és a banda megjelent a színpadon. Ben beállt előre a mikrofon elé, két oldalára a kétgitáros, Gabe és Nick, Peter pedig beült a dobok mögé, és onnan nézett pontosan… Rám! Miért rám? És miért mosolyog közben?

A fiúk belekezdtek egy dalba. Igazi rock dal! Azután egy szerelmes, lassú szám következett. Az is hihetetlen jó volt. Zseniálisak!

~~~.~~~

Egy óra múlva boldogan mentünk vissza a színpad mögé.
- Áááá! Úristen! Kérhetek egy autogramot? – sikítozott viccesre véve a figurát Lottie, mire a fiúk elkezdtek nevetni.
- Semmi akadálya, szöszi! – vigyorgott Ben.
- Én is! Én is! – kezdtünk el teljesen egyszerre ugrálni Emmával, amin mindenki jól szórakozott.
- Oké lányok! – majd mindenki aláírta a kezünket, pedig mi csak poénból mondtuk.

Végül a fiúk elmentek beszélgetni Edékkel, mi, lányok pedig úgy döntöttünk, haza megyünk.
- Várj! Nina, ugye? – kapta el a karom Peter.
- Öhm… igen. – dadogtam lányos zavaromban, amin a dobos fiú jót virult.
- Lenne kedved egyszer eljönni velem moziba, vagy meginni velem valamit? – kérdezte. Ne! Ne! Ne! Nehogy te is ezt tedd velem! Olyan helyes ez a fiú! Ezerszer jobbat találna nálam, miért pont én kellek neki? Szerencsére Lola eldöntötte helyettem a választ.

- Bocsi, ő már foglalt. – mosolygott, majd átkarolta a vállam. Peter rám nézett, mire én zavartan lesütöttem a szemem, s bólintottam egy aprót.
- Ó, akkor bocsi! – mosolygott szomorúan.
Megráztam a fejem.
- De attól még lehetünk…
- Barátok?
- Igen. – suttogtam.
- Rendben, benne vagyok. – mosolygott, majd megadta a számát. Hát így történt, hogy lett egy szuperhelyes, ultramenő dobos barátom, aki csak barát, és semmi több. Az én részemről legalábbis.



Közérdekű

Sziasztok drágák!
Annyira de annyira sajnálom, hogy olyan régóta nem volt új rész, de olyan helyzetbe kerültem, ami minden író rémálma: elfogyott az ihletem. Bármennyire is próbálkozom (nap mint nap odaülök a gép elé és nekiveselkedem) nem tudok írni. Remélem ez hamarosan megváltozik, hiszen én próbálok mindent kihozni a történetből. Pár nap múlva kezdődik a suli, akkor talán normalizálódik az életem (nagyjából), helyre áll a rend. ÍGÉREM, hogy nemsokára új résszel jelentkezem, és akkor folyamatosan hallotok majd felőle ismét.
Addig is bocsánatotokért esedezem, és remélem megértitek.

Másrészt: nagyon-nagyon köszönöm a több, mint 2650 megtekintést. Elképzelni sem tudjátok, milyen sokat jelent ez nekem. irtó hálás vagyok nektek, köszönöm!:))

Hamarosan ismét jelentkezem, akkor már az új fejezettel!
ÖlelPuszil:
xx ~Anne Norina Joiner~

Chapter 17. - Hadd csókoljalak meg!

Sziasztok drágák!:)

 Kérlek szépen ne haragudjatok rám, hogy eddig húztam az új fejezetet, de iszonyatosan le vagyok maradva az írással, és az a helyzet, hogy ihletem sincs igazán, plusz tegnap előtt jöttem haza a nyaralásból. Tudom, nem kéne kifogásokat keresnem, de tényleg így van.

NADE! Cserébe hoztam nektek egy új részt, ami -igaz, nem olyan eseménydús -, de kissé izgalmas. Viszont nem sikerült annyira jól, mint azt én szerettem volna, de remélem, azért tetszik. Jó olvasást, és további szép nyarat!:) Bye... xoxo  ~Anne Norina Joiner~

- Ki az? – szólt a jellegzetes ír akcentus.

- Nina. – mondtam reménykedve, hogy nem haragszik rám annyira és beenged. Hallottam, ahogy sóhajt egyet.
- Gyere be. – mondta. Remegő kézzel lenyomtam a kilincset és már bent is voltam. Niall az ágyon ült, kezében a gitárja. Mikor meglátott, magára erőltetett egy mosolyt, de tudtam, hamis mosoly volt az.
- Minden rendben? – ültem le mellé.
- Persze. – mielőtt kimondta volna, hezitált egy kicsit. Megöleltem őt, ám ő nem zárt karjaiba szorosan, mint máskor.
- Annyira sajnálom. – néztem gyönyörű kék szemébe, amely kicsit fátyolos volt.
- Tudod, amióta ismerlek, el akartam mondani, hogy mennyire tetszel nekem. De nem mertem. Túl gyáva voltam hozzá. És már akkor is láttam, hogy Harryvel hogy néztek egymásra, tudtam, hogy őt szereted. De… - sóhajtott – én is beléd szerettem. Nagyon.
- Niall én…
- Ne! Hagyd, hogy végigmondjam! Szeretlek, és nekem az a fontos, hogy te boldog légy, hiszen megérdemled. Nem lehetek önző, rád kell gondolnom, a te boldogságodra. És ha azt Harrynél találod meg, akkor én elfogadom, és ígérem, ha kell, többé rád sem nézek, csakhogy neked jó legyen. – mondta halkan, s a „többé rád sem nézek” résznél nyelt egyet.
- Niall, de én így nem vagyok boldog! – akadtam ki.
Kérdően rám nézett, várta, hogy folytassam. Nagy levegőt vettem, s belekezdtem mondandómba.

- Az elő nap, mikor megérkeztetek, Harry bűvölt el a legjobban. A szemei, a haja, mindene… Nem tudtam tőle elszakadni, többet akartam belőle. Ez a második napon is így volt, habár mindenkit nagyon kedvesnek tartottam, egyedül Harry fogott meg. Téged csak egy aranyos srácnak láttalak, aki nagyon barátságos, jókat lehet vele beszélgetni, hülyülni. De amikor elraboltak, átgondoltam mindent, és rájöttem, hogy minden kis mozzanat fontos lehet az életben. Eldöntöttem, hogy mindenkivel kedves leszek, mindenkire figyelek, és igyekszem más embereket is jobban megismerni, mint őt. Miután hazakerültem, te voltál az első, aki megkérdezte, hogy hogy vagyok, és akkor olyan gyengéd voltál velem, mint soha senki más. Folyton simogattál, azt mondtad, megvédesz, melletted biztonságban vagyok. Nem is sejted, milyen jó volt hallani, hiszen velem csak egy ember foglalkozott úgy rendesen, az eddigi életemben, az pedig az anyukám. Akkor kezdtem rájönni, hogy te nem csak egy édes srác vagy, és nem csak haverkodni lehet veled, hanem a szememben több lettél. Rájöttem, hogy milyen helyes vagy, jóképű, figyelmes és még ezer meg ezer pozitív jelzőt fel tudnék rád sorolni. És igen, megtetszettél nekem. Nem is kicsit! Ám amikor Harry megcsókolt, ez az érzés háttérbe szorult és helyét átvette a Harry iránti vágy. Láttam, hogy milyen szomorú vagy miattunk, és ez engem is azzá tett. Mikor Harry megkérdezte, lennék-e a barátnője, őrülten boldog voltam. De aztán eszembe jutottál, és arra jutottam, hogy nemet mondok. Ám az eszembe beleférkőzött az a kis szó, és kimondtam. Igent mondtam neki. Majd’ megszakadt a szívem, mikor megláttam, hogy mennyire fáj neked együtt látni minket, még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánom ezt az érzést. Nem bírom elviselni a tudatot, hogy fájdalmat okozok neked. Gyűlölöm magam ezért. – osztottam meg vele a gondolataimat.

Lesokkolódva nézett rám. Félőn a szemébe néztem, de ő még mindig csak bámult rám. Percek teltek így el. Már az hittem, hogy valami baj van, hiszen nem is pislogott közben, mikor megszólalt.

- Én… uhm… szóval… erre nem tudok mit mondani. – rázta a fejét hitetlenül. Sóhajtottam egyet.
- Akkor te most… izé… belém is szerelmes vagy? – kérdezte értetlenül. Fájdalmasan lesütöttem a szemem. Hogy szerelmes vagyok- e belé? Niall Horan-ba, az ír fiúba, aki mindig megnevettet, aki ha rajta múlna, sosem lennék szomorú, aki mindig megvigasztal, aki ha énekel, ezernyi pillangó száll fel a gyomromban, és majd’ elalélok mézédes hangját hallva, és akinek gyönyörű kék szemeibe nézve eláll minden szavam? Őszintén megvallva fogalmam sincs. Harrynél is ezt érzem, és nála valahogy minden kötelék erősebb. Felnyitottam szemeimet, Niall még mindig engem vizslatott válaszra várva.
- Én… - sóhajtottam, s összeszedtem gondolataimat. – Nem tudom, érted? Azt… azt hiszem igen. – nyögtem ki végül. Lassan bólintott, majd pár perc csönd következett. Furcsamód nem éreztem kínosnak, inkább megnyugtató volt. Mindketten gondolatainkba merültünk.

- Akkor kérdezhetek valamit? – törte meg a csendet a szőkeség. Kissé elmosolyodtam azon, hogy Harry is ezzel kezdte, amikor megkért, hogy legyek a barátnője, én pedig rávágtam, hogy „Persze, de most tetted meg”. Viszont most sem a hely, sem az idő, sem a helyzet nem volt alkalmas az efféle humorizálásokra, így csak bólintottam egyet.
- Nem kertelek. Megcsókolhatlak? – kérdezte szemembe nézve. Most rajtam volt a sor, hogy ledöbbenve bámuljak rá. Egyszerűen nem tudtam mit mondani, mert igen, nagyon is kívántam a csókját, és nem is ellenkeztem volna, ha Harryvel nem épp az előbb jöttünk volna össze. Hezitáltam és ezt ő is észrevette. Közelebb ült, és végigsimított az arcomon. Szememmel követtem ujjainak mozgását.
- Kérlek, hadd csókoljalak meg! – nézett szemeimbe. Szinte már könyörgőnek éreztem hangszínét, ezért háttérbe zárva a Harryhez fűződő érzéseimet, valamint az agyamban sípoló vészjelzőt, miszerint ez egyáltalán nem helyes, bólintottam.

Még közelebb csúszott, kezeibe fogta arcomat, majd szemembe nézett. Ismét elmerültem a tengerkék íriszekben. A szemei egyszerűen még mindig annyira meg tudnak babonázni, bárhogy is tiltakozok ellene. Száját az enyém felé közelítette. A távolság vészesen fogyott közöttünk. Öt centi, három, egy, pár milliméter és ajkait végre az enyéimen éreztem. Bizsergés futott végig a testemen, érzékeimre szinte drogként hatott Niall csókja, illata, és egyszerűen nem tudtam vele betelni, még többet akartam belőle. A bizsergés csak egyre nőtt, mikor engedtem, hogy a fiú nyelvével is kényeztethesse ajkaimat. Beletúrtam szőke hajába, ő pedig arcomat, valamint barna tincseimet simogatta. Ledöntött az ágyára, és felém mászott, majd folytattuk ajkaink túlfűtött mozgását. Nem tudom, mi ütött belém, de abban a pillanatban csak azt éreztem, hogy szükségem van rá. Szenvedélyes csókunkat Niall szakította meg, de csak épp pár másodpercre, hogy nyakamat hinthesse be angyali csókjaival. A levegőt szaporábban véve, gondolataimat teljesen kizárva élveztem, amit az ír fiú művel velem. Józan eszemet már csókjánál elvesztettem, nem fogtam fel, mit is csinálunk. Niall eközben ajkait lejjebb vitte, és már éppen húzta volna le rólam a pólómat, mikor bevillant, hogy most tulajdonképpen mi is történik köztünk.

- Niall…- nyögtem, miközben kezeimmel próbáltam őt eltolni magamtól. Úgy látszik, neki is leesett, hogy mi történik, mert azonnal elugrott tőlem az ágy másik végébe. Mindketten nehezen lélegeztünk. Nem mertem ránézni, helyette inkább csak a hajamat próbáltam megigazítani, majd az ölemben lévő kezemet vizslattam, mintha valami érdekes lenne rajta.

- Nina én… sajnálom. Kérlek szépen, ne haragudj rám, nem tudom, mi ütött belém, csak elragadott a hév és… - szólalt meg percekkel később Niall, de megakadt, nem tudta, mit mondjon. Félve ránéztem. Mélykék szemei engem pásztáztak, és még mindig csillogtak az előbbi tettünk miatt. Nagyot nyeltem, hogy elfelejtsem az avval kapcsolatos gondolataimat, hogy mi lett volna, ha esetleg továbbmegyünk.
- Niall, e-ez az é-en hibám is volt, n-nem kellett volna igent mondanom neked, mikor tudtam, hogy ú-úgysem tudok majd magamnak parancsolni. – a végét suttogva mondtam, és csak remélni tudtam, hogy nem hallotta meg, de ez a remény szertefoszlott, mikor óvatosan elmosolyodott, és egy kicsivel közelebb húzódott hozzám. Egyébként, amit csak pár ember tud rólam az az, hogy dadogok, ha nagyon ideges vagyok.

Mire feleszméltem, az ír fiú újra mellettem ült.

- Niall, ne… - kezdtem volna, de félbeszakított.
- Nyugi, nem akarlak letámadni. Én csak nem értem, hogy miért mondtad ezt, mikor most jöttél össze Harryvel és állítólag őt szereted. – mondta összezavarodottan.
- Figyelj, én sem tudom miért, de próbálom a fejemben összerakni a dolgokat, csak most még nehéz. Tudod, tisztázni akarom magamban az érzéseimet, mert magam sem tudom, hogy melyikőtöket is szeretem igazából, és ez egyszerűen felfoghatatlan, mert ilyen még soha nem történt és ez a helyzet megrémít. – öntöttem ki neki a lelkem. Bólintott egyet.

- Lehetne, hogy…
- Nem szólunk Harrynek erről. – fejezte be az elkezdett mondatom egy bólintás kíséretében.
- Köszönöm. – mosolyogtam rá hálásan.
- Na menj, már biztos aggódik érted.
- Niall…
- Nyugi, jól leszek. – mosolygott biztatóan.
Nyomtam egy puszit az arcára, és lefelé vettem az irányt.

Mindenkit a nappaliban találtam. Perrie rám nézett, mire vetettem felé egy „minden rendben, majd később elmesélem” pillantást, és odaültem Harry mellé.
- Hol voltál? – kérdezte, miközben nyomott egy puszit ajkaimra.
- Csak Niall-nél. – mosolyogtam rá kissé nyugtalanul, amit reméltem, hogy ő nem vett észre. Bólintott. Ezek szerint megúsztam.
-Lottie, Nina, Emma, Marie! Ed az előbb hívott, hogy egy helyi rockbanda, akikkel jóban van, holnap koncertet ad az egyik városi parkban. Nem akarunk elmenni? – kérdezte Lola, miközben a pöttyös, bajusszal ellátott telefonját szorongatta.

- Nekem oké! – adta meg az egyértelmű választ May, és mivel mindenki beleegyezését adta, holnap, délután kettőkor rock koncertre megyünk.



Ajándék, 2000+ megtekintés, csúszik a következő fejezet!

Hello drágáim!:)

 Hogy telik a nyaratok? Én most megyek majd Domboriba, ma. Gyakorlatilag ezért is írok most nektek.

Nem tudom vasárnap hozni az új fejezetet, mert Domboriba nem viszem magammal a laptopot, és telefonról pedig nem tudok írni nektek, ugyanis a részek már előre meg vannak írva: a laptopomban.

Nagyon sajnálom!

JÓ ESETBEN hétfőn vagy kedden tudom hozni, ROSSZABB ESETBEN pedig jövő vasárnap.

Remélem megértitek, és nem haragszotok nagyon rám.

A másik, amit meg szerettem volna osztani veletek az az, hogy a blog túllépte a 2000-res megtekintést. Nagyon büszke vagyok rátok, és hihetetlenül csodálatosak vagytok, köszönöm szépen!:) #Imádomazolvasóimat

Van mégvalami, ugyanis a minap kaptam az egyik legkedvesebb embertől, akit valaha ismertem, az egyik bloggerina barátnőmtől, egy ajándékot, egy egyedi, névreszóló díjat. Gyakorlatilag majdnem leestem a székről, mikor megláttam, és rögtön elérzékenyültem. Utólag, és konkrétan ezredszerre is köszönöm drága Lakatos Dóra! Imádlak!:)

Íme a díj

Továbbra is jó nyarat!:)

Puszil: ~Anne Norina Joiner~ xoxo

Chapter 16. - Semmi baj!

Drága olvasóim!:) Elképesztőek vagytok! Ha egy kicsivel kevesebben, mint ötven, kattintanak a blogra, meglesz a 2000 megtekintés. Fogalmam sincs, hogy köszönjem meg nektek, hisze egyszerűen hihetetlen, amit műveltek! Ismét köszönöm a visszajelzéseket, és a plusz két követőt! Ma is hoztam nektek egy nem túl hosszú, de annál eseménydúsabb részt. Ennyi is lenne a napi eszme-futtatásom. Jó olvasást drágák!:)

Csókol: ~Anne Norina Joiner~ xoxo

Nicky teljes erejéből a konyhapultnak szorította Harryt és ahol érte, csókolgatta, valamint a száját próbálta a fiú ajkainak préselni, de Harry kétségbeesetten próbálkozott minél távolabb kerülni a lánytól, ajkait egyetlen nagy csíkká változtatta, hogy Nicky ne tudja megcsókolni, és próbálta eltolni magától, de Nicolet nem olyan fából faragták, hogy hagyja magát, ezért még jobban próbálta magának tudni a fiút. A fiút, akibe azt hiszem, sőt tudom, hogy szerelmes vagyok. Megkövülten néztem az eseményeket, hirtelen nem fogtam fel, mi történik.

Danielle és Eleanor azonnal ott termettek, hogy segítsenek göndör barátjukon, de még a két idősebb lány is kevés volt ahhoz, hogy Nicky feladja.
- Na jó, ebből elég! – ordította el magát Louis, majd Greggel odamentek a lányokhoz, félretolták őket, és kicibálták Nickyt. Lottie és én rögtön odaszaladtunk Harryhez, próbáltuk lenyugtatni őt.
- Nicole Jasmine Roberts! Mégis mi a jó franc ütött beléd? Hogy viselkedhettél így? Nem vagy normális! – hallottam még kintről a szavakat, amiket Greg vágott a lány fejéhez ordítva, mielőtt Nicky arcán egy pofon csattant. Tudtam, Gregtől kapta.

A srác jóban van Nicole-lal, mert Nicky nővére, Zoé, Greg egyik kiskori barátja, és a három gyerek mindig együtt játszott kiskorukban. Greg szinte a húgának tekinti Nickyt, és most haragszik rá. Vagy csak csalódott benne. Esetleg mindkettő. A lényeg az, hogy egészen kiskorától a lány gondját viselte, mintha ő volna a bátyja, mindentől megvédte, óvta őt, szerette, tanította. De Nicky beleesett abba a hibába, hogy minél feljebb akart kerülni a hierarchiában, minél menőbb szeretett volna lenni. Olyan társaságba keveredett, mint nálunk otthon Sandy Claiton, a nagyszájú, flegma, szilikon cicababa és a platinaszőke csicskái. Csakhogy, mikor az „uralkodó plázacica” és családja elköltözött a városból, új főnök vette át a helyét a szőke hármasban, s abba a hármasba Nicky már nem fért bele. A népszerűsége hirtelen semmivé vált, minden, amin kiskorától kezdve dolgozott, értelmét vesztette. Nicole magába fordult, lázadozni kezdett, és csak még jobban átvette ezt az idegesítő stílust. Mindezt Lottie-tól tudom.

Mikor a lányok már kimentek, Greg és Ryan pedig hazavitték Nickyt, Harryvel együtt felmentünk az ő szobájába. Sóhajtva leroskadt az ágyra, én pedig mellé.
- Annyira sajnálom. Én nem… - kezdte volna, de megsimítottam a karját.
- Semmi baj! Nincs miért aggódnod, láttam, mi történt. – mosolyogtam rá halványan, mire megkönnyebbülten kifújta a levegőt, és az ölébe húzott. Orrával megbökte az arcom, mire felkuncogtam. Átkarolta a derekam, mire én kezeimet az övéire helyeztem, és még szorosabban öleltem őt.
- Soha nem tennék olyat, amivel ártanék neked, vagy megbántanálak. Ugye tudod? – suttogta a fülembe.
Kellemesen rekedtes hangjától kirázott a hideg, mintha csak maga, egy angyal szólt volna hozzám.
- Igen, tudom. – mosolyodtam el.

Szembe fordultam vele. A szeme, mely két észveszejtően szép smaragd kőre emlékeztetett, káprázatosan csillogott, mintha csak azt mondaná, „Nincs több sötétség! Eljött a fény ideje!”, gyönyörű, göndör fürtjei szabályosan fogták közre arcát, rózsaszín, telt ajkai levegővételkor néha egy kicsit szétváltak, tekintete szemem és ajakim között cikázott. Kíváncsian ránéztem, mire elvigyorodott. Imádnivaló gödröcskéi előbukkantak, melyek engem is mosolygásra késztettek.
Ajkait az enyéim felé közelítette, és pár másodperc múlva végre megcsókolt. Ezen a napon már másodszor.
Másfél perc múlva kissé zihálva váltunk el egymástól, de nem bírtuk sokáig, ajkaink ismét egymásnak estek. Egyszerűen szükségünk volt egymásra, mintha a másik érintése lenne számunkra a levegő oxigénje, ami nélkül nem tudunk létezni.

- Nina kérdezhetek valamit? – kérdezte halkan kicsivel később.
- Persze, de épp most tetted meg. – mosolyogtam rá.
- Ha ha ha vicces! – vigyorodott el gúnyosan. – De most komolyan. Sokat gondolkoztam rajtad, de legfőképpen rajtunk. Én még soha nem éreztem olyat, mint mikor veled vagyok, mikor te megérintesz vagy megcsókolsz. Tudom, nyálasnak hangzik, de ezt nem tudom másképp elmagyarázni. A szemed, a hangod, az ajkaid, a személyiséged… Ez mind-mind olyan dolog, ami miatt nem tudok magamnak parancsolni, és ha meglátlak, az rögtön mosolygásra késztet. Az ártatlanságod megigéz.
Miattad akarok jobb ember lenni, Nina. Úgy érzem, meg kell védenem téged mindentől, óvnom kell téged, és szeretnem, és nem engedni, hogy bármi rossz történjen veled. Szóval azt, amit kérdezni akarok, teljesen komolyan gondolom. Lennél a barátnőm? – mosolyodott el a monológja végén, nekem pedig kipattantak a szemeim. Harry Styles megkért, hogy legyek a barátnője. Engem, Norina Eversound-ot!

- Én… én… - próbáltam kinyögni az igen szót, amit valójában akartam, de hirtelen beugrott Niall szomorú arca, amikor meglátta összekulcsolt ujjainkat Harryvel, és rögtön összeszorult a szívem. Ha az eszemre hallgatok, igent mondok Harrynek, és a barátnője leszek, ám a szívem erősen tiltakozott ez ellen. Ugyanis Niall iránt is érzek valamit, és nem tudnám elviselni a tényt, hogy fájdalmat okozok neki. Szóval nemet kell mondanom.

- Igen. – nyögtem ki. De nem ezt akartam mondani! Hogy lehetek ilyen hülye?! Nemet kellett volna mondanom, nem igent! De tiltakozni már nem volt alkalmam, mert Harry vigyorogva megcsókolt. Viszonoztam, ám de érzelmeim nem a megszokott boldogság és öröm voltak, mint bármikor máskor, ha ajkaink egymást kényeztetették, hanem torkomban egy gombóccal és összeszorult szívvel gondoltam az ír fiúra, akit az előbbi egyszavas válaszommal akaratomon kívül tönkre fogok tenni lelkileg.

Megfogta a kezem, majd lementünk a többiekhez.
- Gyerekek! Figyelnétek rám? – mondta Harry, de úgy látszik, nem mindenki hallotta meg.
- Hahó, srácok! – ordította el magát Zayn mellettünk, mire mindenki rá figyelt.
- Köszönöm Zayn! – mosolygott bandatársára Hazza, aki csak megvonta a vállát.
- Szóval bejelenteni valónk van. – nézett rám, mire mindenki engem kezdett kémlelni. Szerintem mindenki tudta, hogy mit akar Harry mondani. Niallre néztem, aki alsó ajkát harapdálva, engem nézve várta, hogy Harry megerősítse a hírt, miszerint a szíve összetört. Próbáltam vele felvenni a szemkontaktust, és mikor egy pillanatra sikerült, tekintetemmel azt üzentem neki, hogy „sajnálom”, de hamar elkapta a fejét.
- Megkéretem Ninát, hogy legyen a barátnőm és ő igent mondott. – mosolygott, majd ott, mindenki előtt megcsókolt. Lottie és Emma sikongatva ugrott a nyakamba, majd utána Marie és Lola, aztán sorban a többiek is gratuláltak, egyedül csak Niall ment fel a szobájába.

- Nins, beszélhetnénk egy kicsit? – húzott félre Perrie, majd bementünk a konyhába.
- Láttad Niallt? – kérdezte aggodalmaskodva. Bólintottam.
- Mi baja? – nézett a szemembe a szőke énekesnő.
Tudtam, ha elmondom neki, könnyíthetek magamon, kiönthetem neki a lelkemet, de Niall-ön az nem fog segíteni. Én mégis a könnyebbik utat választottam.

- Tudod, azt hiszem… tetszem Niall-nek. Miután az elrablásom végén hazakerültem, ő olyan gyengéden bánt velem, mint soha, senki más azelőtt. Törődött velem, nem hagyta, hogy bármi bajom essen, mindig mellettem volt. Egyre többször kaptam tőle puszit, egyre többször simogatott, érintett meg. És hát az az igazság… hogy számomra sem közömbös. Mármint érted, olyan aranyos, meg helyes és hát… azt hiszem, hogy nekem is tetszik ő. De Harry valahogy intenzívebb érzéseket vált ki belőlem, és nem tudok magamnak megálljt parancsolni. És azzal, hogy most összejöttem Harryvel, több mint valószínű, hogy fájdalmat okoztam Niallnek. Én pedig ezt egyszerűen nem tudom elviselni. Nem bírom őt szenvedni látni. Vissza akarom kapni azt a bohókás, élettel teli, haspók ír fiút, akit én megszerettem. – öntöttem ki a szívemet Perrie-nek, aki ahhoz, képest, hogy még csak ma találkoztunk először, jó baráthoz híven végighallgatott, és utána jó szorosan megölelt.

- Én is voltam ilyen helyzetben, még évekkel ezelőtt. De abból nem sült ki jó, szóval nem igazán tudok neked tanácsot adni. Ne haragudj! Viszont szerintem mindenképpen beszélned kell Niallel, minél előbb. – nézett a szemembe, majd nyomott egy puszit az arcomra, és kiment a konyhából.
Sóhajtottam egyet és eldöntöttem, hogy beszélek a szőkeséggel. Minél előbb, annál jobb.
Az emelet felé vettem az irányt, és megálltam Niall szobája előtt. Bekopogtam.

3 éve One Direction!

Kedves olvasóim!:)
Először is azzal kezdeném, hogy köszönöm, hogy tagja lehetek ennek a csodás családnak, a One Direction Family-nek! Köszönöm, hogy vagytok nekem, köszönöm, hogy megismerhettelek titeket, ugyanis mint directioner, úgy gondolom, hogy rengeteg jó embert ismertem meg, és a fiúk iránti rajongásommal új barátokat szerezhettem. Köszönöm a Viva tévének, hogy két évvel ezelőtt megismertette velem ezt az eszméletlen fiúbandát. És végül, de nem utolsó sorban a legfontosabb: KÖSZÖNÖM A ONE DIRECTION-NEK!
Mind az öten tanítottak nekem új dolgokat, miattuk próbálok jobb ember lenni, és nem csak közhelyként, de tényleg megváltoztatták az életem.
El sem hiszem, hogy már három éve történt, hogy öt teljesen átlagos fiú eldöntötte, hogy valólra váltja az álmait, és jelenkezik az X-Factorba, ahonnan szólóként kiestek és dönteniük kellett: bandában vagy sehogysem. És ők a lehető legjobb döntést választottak. Nagyon büszke vagyok rájuk, hogy ennyi mindent elértek ebben a röpke három évben, s kívánom nekik, hogy még sokáig legyenek így együtt.
HAPPY BIRTHDAY ONE DIRECTION!

A másik, amit mindenképp meg szerettem volna osztani veletek, hogy tegnap, pontban 20:00 perckor a VEVO kitette csatornájára a Best Song Ever klipjét, amit, mint eddig minden klipet, olvadozva, itt-ott néha örömkönnyekkel a szememben néztem végig. Szerintem ez lett az eddigi legjobb klipjük!Imádom!:)

Szülinapi ajándékként pedig sikerült megdöntenünk a VEVO rekordját, ami arról szólt, hogy csupán egy nap alatt összehoztunk a videóra több mint tízmillió megtekintést, amire hihetetlenül büszke vagyok, és köszönöm nektek, hogy ezt megtettétek Harryért, Zaynért, Liamért, Louisért, és Niallért! Zseniálisak vagytok, komolyan!
Na nem is hablatyolok tovább, de A VIDEÓT MEGNÉZNI ÁM MÉG SOKSZOR;)
Love u all, xoxo ~Anne Norina Joiner~